Éléskamra

Az április szeszélyesebb volt, mint ahogy számítottunk rá. Sajnos a nagy meleg után húsvétkor megérkezett a hó és a fagy, ezzel tönkretéve a gyümölcstermés nagy százalékát. Ezért gondoltam, hogy mentsük, ami menthető.

A hosszú hétvégét kihasználva Badacsonyban túrázgattunk kis családommal (fotóztam, csak most a gépet nem találom), amikor arra lettem figyelmes, hogy virágzik a bodza. :-)
Tavaly nagy sikere volt a bodza ivólének, - ráadásul most mindent el kell tenni télire amit lehet , mert kevés gyümölcs várható idén -, ezért  mindenkivel megosztom a jól bevált receptet.
Szedjünk védett helyről 6-7 fej fehér bodzavirágot. A virágfürtöket szerintem ne mossuk át, - de természetesen moshatjuk is -  helyezzük egy nagyobb üvegbe. 2.5 l vízbe keverjünk el 20dkg mézet és 1 citrom levét majd öntsük a bodzára. Hűvös helyen tároljuk, 1-2 napig áztassuk. Végül szűrjük le és töltsük üvegekbe az ivólevet majd 80°C -on  20 percig dunsztoljuk.
 A Weninger befőzőautomatával tartósítószer és cukor nélkül tehetjük el, ráadásul nem kell félni, hogy túlmelegítjük és elvész a sok vitamin. A méz is helyettesíthető, de én csak a befőtteket szoktam xilittel vagy fruktózzal eltenni. Nagyon sok időt és pénzt spórolhatunk meg vele, ráadásul egész télen egészséges gyümölccsel és ivólével kínálhatjuk meg családunk apraja-nagyját.

A tavasz egyik korai zöldsége a spárga!

Rövid bemutatása:
A növény szárát jól emészthető rostok alkotják. A hajtások A-, B1-, B2-, C- és E-vitaminban, folsavban gazdagok. Zsírtartalma jelentéktelen, nem tartalmaz koleszterint. Sok értékes aminosavat, köztük aszparaginsavat is tartalmaz, kalóriatartalma azonban csekély. Miután a hajtások nagy része, 93-95 százaléka víz, a maradék szárazanyag kevés kalóriát képvisel. 100 gramm spárgába mindössze 20 kalória szorult. Kifejezetten kevés benne a cukor, 100 grammban összesen 4 gramm szénhidrát van.
Tartalmaz kalciumot, foszfort, vasat, sok káliumot, viszont nátriumtartalma alacsony. A nyomelemek közül ónt, szilíciumot, molibdént. A zöld klorofillban gazdag, több benne a C-vitamin és a karotin, mint a halványított változatában, ezért táplálékként is értékesebb.
Befőzővel eltéve a  jótékony élettani hatását, már nem csak a szezonjában, hanem bármikor élvezhetjük.

Következő gyümölcsünk az eper!
Holnap meggyomláljuk és meglocsoljuk, majd mutatjuk a képeket! :-)

Zöldbableves másként

Jól ismeri mindenki a mondást, hogy minden kezdet nehéz. Hát rám ez nagyon igaz. Amikor nagyon-nagyon írni szerettem volna, akkor valami mindig közbe jött, amitől elszállt az ihlet. Ott volt például az a nap, amikor hagymaillat járta át az egész lakást, mert a sütőben sült az első adag medvehagymás pogácsa. A hosszú tél után nagyon vártuk már a tavasz első zöldségét, ami nem csak nagyon finom, de nagyon egészséges is. Erről akkor lemaradtam, de még nincs veszve semmi, mert lapul az éléskamrában egy -két üveg medvehagymás pesto, amit ha előveszek biztosan visszajön az az elszállt inspiráció.

Az utóbbi időben úrrá lett rajtam az az érzés, hogy semmihez nincs kedvem. Bosszantó, hogy főleg azokhoz a dolgokhoz, amiket eddig nagyon szerettem. A konyhaművészet gyerekkorom óta rabul ejtett, de gyermekeim születésével arányosan sajnos egyre hétköznapibbá vált. Az alkotások ideje, remélem csak kis időre, de lejárt. A mai napon sem lett volna másként, ha a készülő zöldbableveshez a fagyasztóból vettem volna ki a zöldségeket, de hála anyukámnak, nem így történt. A nyáron volt olyan szorgos, hogy a zöldségeket betette egy üvegbe, majd felöntötte őket tiszta vízzel, ízesítette egy kis sóval , ezután betette a befőzőautomatába, hogy csíramentesítse. Így történhetett meg az a fantasztikus érzés áprilisban, mintha frissen szedett zöldbabot ettünk volna!

 Ettől olyan plusz erőt kaptam, hogy a leves és a zöldséges kebab elfogyasztás után nagylányommal még desszertet is készítettünk, ami nem több, mint tíz percet vett igénybe. Összekevertük a hozzávalókat és egy mikrózható edénybe öntöttük, majd tartósítószermentes magozott meggyet vettünk elő és a tészta tetejét jól megszórtuk vele. Ezek után már csak annyi maradt hátra, hogy 4 perc alatt készre süssük a mikróban.
Télen nagyon sok hasonló gyors étel készült a kamránkból, mert a nyáron sok zöldséget, gyümölcsöt tudtunk a polcokra helyezni. A zöldbab, mint már írtam anyukám újítása volt, ezért okozott ekkora meglepetést a család számára, mert eddig sajnos a fagyasztóba tettem. De ezek után nem rontom el a saját kertünkben nevelt zöldségeket fagyasztással. Egy dologra kell csak oda figyelni, hogy az üveget 3/4-ig szabad tölteni a zöldségekkel.

Amit viszont még jobban szeretek ezekben az automatákban, hogy annyira egyszerű a használatuk, hogy kedvenc apósom is ért hozzá és egész nyáron ivóleveket készít az unokáinak.:-)
Ilyenkor készül több üveg  alma-, körte-, szeder-, meggy- és szőlőlé. Talán ennek köszönhető, hogy a gyerekek jóformán csak a kötelező oltások alkalmával találkoznak a háziorvosukkal.

További szép hétvégét kívánok mindenkinek!
Edina

Zónázás

Biztosan nektek is van olyan tevékenység, amit szerettek halogatni, látszat munkát végezni helyette, tipikus "szőnyeg alá söpöröm" kerülőmanővert végrehajtani.
Őszinte leszek, nálam ilyen a takarítás. Persze, a heti általános tevékenységeket (porszívózás, felmosás, mosás, teregetés, fürdőszoba takarítás) férjemmel megosztva / együtt rendszeresen megcsináljuk. :-) HÉT VÉGÉN! Mikor máskor??
Mivel a fürdőszoba igazán látványosan át tud alakulni egy alapos sikamika és fényezés, vízkőoldás után, ezt szereti a férjem csinálni. Van látszatja a munkájának.
(Nem, nem, ez nem a mi fürdőszobánk sajnos. :-( De inspirációnak jó!) 
Nekem marad a mosás, mosogatás a portörlés, felmosás, mindennapos rendrakás. Lényegében így soha nem szabadul el nálunk a pokol, de minden évben kétszer-háromszor eljön az az érzés, hogy legszívesebben mindent darabokra szednék, aprólékosan megpucolnék.
Ez óriási munka lenne egy embernek és bizony a család többi tagja nincs elragadtatva a gondolattól, hogy neki kell állni. Tudom, hogy egymagam nem végeznék vele egyszerre egy nap alatt, így ezt a nagy lélegzetvételű takarítást szoktam halogatni, göngyölgetni magam előtt, keresve a kifogásokat, hogy most miért nem kezdek neki. (Olyan mint a fogyókúra. Mindig másnap kezdjük. Igaz?)

Beláttam, hogy ez így nem mehet. Elhatároztam, hogy minden nap 30 - 30 percet szánok arra, hogy egy-egy területet megtisztítsak, rendet rakjak a lakásban. (Amolyan Fly Lady módszerrel)

Tegnap elkaptam az előszobát. (a kép csak illusztráció)
Itt most első körben a műanyag-üveg bejárati ajtót, az innen nyíló kis mosdó és előszoba gardrób műanyag ajtajait, valamint az étkezőbe nyíló kétszárnyas műanyag-üveg ajtókat takarítottam le.
Az áttörlésükkel kezdtem, melyhez a mikroszálas törlőkendőt használtam, amit időnként kiráztam az udvaron.
Utána a Bionur Műanyag és üvegtisztító vette át a főszerepet. Sorra mentem az ajtókon az alábbiak szerint:
A termékkel lefújtam az ajtó műanyag és üveg felületét, majd a megnedvesített, kimosott és jól kicsavart mikroszálas törlőkendővel áttöröltem. Ha szükséges volt, langyos vízzel kimostam a törlőkendőt, kicsavartam, majd folytattam az ajtó áttörlését.
A műanyagon egyébként nagyon jól látszott a takarítás előtt a kéz érintése nyomán ott maradó zsíros csillogás, de a takarítás után a foltok eltűntek és a kilincs környéki  valamint az ajtó aljánál lévő területek is gyönyörű tiszták lettek.
Ma délután tovább haladok majd az előszobában: Kívül belül kitakarítom a cipős szekrényt :-)
Most gyönyörűen süt a nap. Mindenkinek kellemes időtöltést kívánok! Mindjárt itt a hét vége!  ... és nem ám takarítani fogok a két napban, hanem kint leszek a kertben. Itt a borsóvetés ideje! :-)


Elköszönök - Bemutatkozom

Kedves Olvasóim!

2009.11.29-én írtam ebbe a blogba először. Az eltelt több mint két évben összesen 202 bejegyzés született. Remélem sok hasznos információval, ötlettel és termék leírással tudtam szolgálni Nektek.
Hosszú töprengés, tervezés és vívódás után döntöttem úgy, hogy  a webáruházamat bezárom. A döntés mögött főleg családi okok, iskolai tanulmányok húzódnak meg.
Sok vásárlóval szinte már baráti viszonyt alakítottam ki és az áruházunk megalapítása óta eltelt időszakban nagyon sok biztató szót, pozitív megerősítést kaptam, hogy amit és ahogyan csinálok az jó.
Hálás vagyok a rendszeres, visszatérő vásárlóknak, akik megtiszteltek bizalmukkal és a mi vállalkozásunk mellett tették le voksukat. Köszönet mindazoknak, akik valaha akár negatív, akár pozitív módon értékeltek bennünket, segítve evvel fejlődésünket.
Köszönöm a kedves, megtisztelő szavakat, a bátorítást, a lehetőséget, hogy megismerhettelek benneteket! :-)
Fájó lenne csak úgy lehúzni a redőnyt, cserbenhagyva benneteket, veszni hagyni másfél-két év munkáját, eredményét.
Éppen ezért magamban már régóta reménykedtem, vizionáltam, hogy valakinek át tudom majd adni a webáruházat, aki ugyanúgy, szívvel lélekkel magáénak érzi, mint ahogyan én tettem.
Hiszek a pozitív gondolatok hatalmában, az emberi kapcsolatokban, a véletlennek hitt találkozások miértjében, a vonzás hatalmában. :-)
Biztos vagyok benne, hogy Bukovicsné Kothencz Edinával nem véletlenül lett baráti, közvetlen viszonyunk.
Bemutatkozásából ti is rájöttök majd, miért gondolom ezt:

Nehéz feladat előtt állok. Lehetőséget kaptam, hogy egy nagyszerű ember és családanya mellet írjak.
Most mellette, vele, és lesz, amikor majd nélküle (ha már nem jut ránk ideje).
Magamról csak annyit, hogy három gyermek boldog anyukája vagyok. Nagylányom tíz, míg a fiúk négy és kettő évesek. Párom erdőmérnök. Erdész feleségként kötelességemnek érzem a környezet tudatos életmódot, a rengeteg falevél komposztálásán felül. :-) Nagycsaládos anyaként fontosnak tartottam, hogy változtassunk az életünkön.
Életfelfogásom:
Első a család, de mellette nagyon fontos, hogy szeretettel forduljunk minden ember felé... Míg nem ismerem nem ítélkezem, ha ismerem, akkor megpróbálom megérteni.
Nagyon szeretnék a gyerekeimnek egy olyan életteret, ahol pozitív kisugárzásúak az emberek, elfogadják és úgy szeretik egymást ahogy megszülettünk. Álmodozom:)

A mai táplálkozás és környezetrombolás agresszívvé tett sok embert, amin változtatni kell!! Észre kell vennünk, hogy a magyar mezőgazdaság fontos és nélküle nem lesz megélhetés, de azt is, hogy egészségesebb is a magyar kistermelő által előállított élelmiszer, így nem lesz ennyi betegség és depresszió.
Feltehetik a kezüket, akik a piacon a kisebb,  esetleg foltosabb paradicsomot veszik meg a gyönyörű paradicsomnak nevezett társa helyett, amiben ki tudja hogy mi van amitől olyan szép???
Már régóta azon gondolkodom, hogy hogyan tudnám sok embernek megmutatni, hogy lehet teljesebb életet élni szerény körülmények között is. A lélek és a szervezet tisztasága erőt ad még a mostani helyzetben is.
Végül arra gondoltam, hogy az internet segítségével sok emberhez eljuttathatnám a nekem bevált, általam használt ismereteket, termékeket... és itt kezdődik a lényeg!
Másfél éve bukkantam rá a NaturOnline Jó áron webáruházra, ahonnan mosódiót és öko mosószereket rendeltem, -akkor még, bevallom- az ár dominált.
Később ismerősöknek is ajánlottam, majd terhességi cukorbetegség miatt diétába kezdtem, ezért egyre többször csengetett a postás a csomaggal, vagy én kocogtam el a Pick-Pack pontig.

Végül ugyanitt rendeltem meg az Arabella házi malmot is, melynek kapcsán több szívélyes levélváltás és telefon után rájöttünk Trixivel, az áruház tulajdonosával, hogy rokonlelkek vagyunk.
Később már nem csak a megfelelő ár miatt rendeltem ebben a webáruházban, hanem az üzletvezető személyisége miatt is!
Azt kaptam, amire vártam: kiváló termék, megbízható eladó, pontos szállítás. 

A férjemmel egyben saját gazdaságot is vezetünk, emiatt egyre biztosabb lettem abban, hogy szeretnék egy webáruházat nyitni a MAGYAR termelők által előállított termékek értékesítésére. Ekkor kértem tanácsot Trixitől, hogyan is vágjak bele egy webáruház indításába, ami hasonló kategóriákat tartalmazna, de az Ő elvei mellett -amikkel teljes mértékben azonosulni tudtam-, még fontos szerepet kapnának a MAGYAR mezőgazdaság által megtermelt egészséges termékek is.
Válaszlevele meglepő volt, és óriási lehetőséget rejtett. Felajánlotta nekem a NaturOnline Jó áron webáruház további ügyvitelét, melyet örömmel elfogadtam.

A továbbiakban a blogot is túlnyomórészt én fogom írni és igyekszem majd megismertetni veletek a kistermelők kiváló termékeit, amit még nem rontott el a tömeggyártás kényszere.

A segítségetekkel több új termék bevezetését tervezem! :-)

FONTOS!
2012 február 26-ig az áruház zavartalanul működik még, majd nagyjából egy hétig -átállás miatt szükséges időre- szünetel.
Várható újranyitás 2012 március 5-től. Kérlek, vegyétek figyelembe rendeléseitek ütemezésénél, hogy az áruház fizikai telephelye innentől fogva Kaposvár lesz, így a személyes átadások már nem megoldhatóak a továbbiakban Budapesten!


Köszönettel: Edina és Trixi

INDISO SPELEO TERÁPIA


Hallottatok már az Indiso Speleo Terápiáról?
Nem?
Én is csak nemrég szereztem tudomást róla, egy nagyon kedves vásárlóm ajánlotta mint a leghatékonyabb létező sóterápiát. Nem gondoltam volna, hogy ilyen hamar ki is fogjuk próbálni...
Két hete a kisfiamnál nehézlégzés alakult ki, az eddig hatásos asztma gyógyszerek alkalmazása ellenére is. Bementünk a Heim Pál kórházba, ahol bent fogtak minket három napra. :-(
A gyógyszerek mellett immáron orvosi javaslatra, elkezdtük a kórház G épületének alagsorában a kezeléseket.
Liszkai Ágnestől  a terápiás helyiség üzemeltetőjétől kaptam egy bő tájékoztató anyagot, amit meggyőződésből szeretnék itt és most megosztani veletek.
Kisfiam három és fél éves, így nem igazán tudja megfogalmazni még, hogy mit érez a terápia előtt, alatt és után, de mivel én is benn vagyok vele, ezért saját magamon tapasztalom a levegőbe porlasztott és belélegzett só jótékony hatását. Régi megfázásokból lerakódott váladék szakad fel a tüdőmben, az orr- és arcüregem tisztul, a légzésem mélyebbé vált. :-) A belélegzett só folyamatosan hat, még itthon is tisztul a tüdőm.
Minden elismerésem a sóbarlangoké a sószobáké és a sóhomokozóké, de számomra ez a terápia viszi a pálmát! :-) 

A tájékoztató:

A száraz speleo terápia évszázadok óta ismert és bevált módszer Európában az alsó és felső légutak megbetegedéseinek kezelése során. A tapasztalatok szerint preventív és rehabilitációs céllal is alkalmazzák nem csak a légúti panaszok gyógyítására és megelőzősére, hanem az immunerősítő faktornak köszönhetően egyéb vírusos és bakteriális fertőzések kivédésére. A terápiának köszönhetően 25 000 páciens statisztikai adatait figyelembe véve a résztvevőknél negyedére csökken a betegnapok száma éves szinten! A módszer lényege, hogy a természetes gyógyító közeg – egy sóbánya - reprodukcióját használják terápiás céllal.
Dr. Tóth László fül-orr-gégész főorvost kérdeztük az INDISO SPELEO TERÁPIA kapcsán.

Kedves Doktor Úr hogyan működik a terápia?
A terápia gyógyhatása a speciális NaCl-ban rendkívül gazdag, száraz gyógy-közegnek köszönhető, amelyben a szemcsenagyság apró, maximális a koncentráció, alacsony a nedvességtartalom, állandó a hőmérséklet, a levegőgázok összetétele és a légnyomás. A páciens belélegzi a száraz hatóanyagot, amely azonnal eljut a legkisebb hörgőcskékbe, légjáratokba. Ott feloldódik, magához vonzza a szennyeződéseket, amelyeket a beteg később felköhög, illetve a véráram metabolikus folyamatai során a szennyeződés elhagyja a szervezetet. A mesterséges gyógy közeg működési mechanizmusának legfontosabb tényezője a légzőszervek nyálkahártyájára és a hörgők simaizom szerkezetére kifejtett pozitív hatás.

Miből áll egy kúra?
A kúra megkezdése előtt mindenki orvosi vizsgálaton esik át. Ezt követően egy teljes kúra 10 vagy 20 kezelési alkalomból áll, függően a betegség krónikusságától, illetve a kezelés céljától. A kúra hatékonysága szempontjából célszerű rendszeresen megjelenni. Gyermekeknek az alkalmankénti benntartózkodás 45, felnőtteknek 60 percet jelent. A kezelések csoportosan működnek.

Milyen előnyei vannak a kúrának?
Az INDISO SPELEO TERÁPIA az egyedüli olyan egészségügyi fizioterápia, ami orvosi kontroll és szakasszisztencia mellett zajlik. Egyedi, különlegesen tiszta, ezért maximális hatásfokú hatóanyaggal, illetve rendkívül finom szemcseméretet produkáló orvosi berendezéssel dolgozik a megfelelő gyógyhatás érdekében. Teljes körű, külső szervek által tanúsított EU-s szabványoknak megfelelő ISO minősítésekkel rendelkezik.

Gyerekeknek játék, felnőtteknek relaxáció:
A rendelő relaxációs központként működik, ahol a gyermekek és felnőttek külön terápiás helyiségekben kúrálódnak. Gyerekek számára játszóház van berendezve, ahol kedvükre szórakozhatnak, a kezelés alatt. A felnőttek relaxálhatnak zenehallgatással, olvasással.

Milyen eredményeket várhatunk?
A hatékonyság a terápia alkalmazása során kimagasló. A kutatások tapasztalatai szerint felnőttek körében mintegy 88-90% ért el jelentős javulást, a gyermekek körében ez a szám 90-92%-ra tehető. A terápia 100%-ban természetes, mellékhatásoktól mentes és biztonságos hosszú távú megoldás a problémákra. A Magyar Fül- Orr- Gégész és Tüdőgyógyász Szakmai Kollégiumok az INDISO terápiát kiegészítő kezelésként támogatják!

Gyógyhatások tekintetében a legfontosabb a gyulladáscsökkentés, a túlérzékenység csökkentése, a köpetoldó hatás, a dezinfektáló és antibakteriális hatás, valamint az immunrendszerre való jó hatás.

Kiknek javasolják a kúrát?
Asztma, allergia, szénanátha, Krupp, COPD légcsőhurut, hörghurut, arcüreggyulladás, légúti gyulladásos betegségek esetén, dohányosoknak, teljesen egészséges városlakóknak preventív immunerősítésnek, teherbíró képesség fokozónak. Ellenjavallt állapotok is vannak – erről minden esetben a szakorvos dönt.

Mit mond a kínai orvoslás: 
A több ezer éves - napjainkban újra felfedezett - hagyományos kínai orvoslás rendszerében a légzés a tüdő és a vese meridián enegiáira támaszkodik. A tüdő az "égi energiákat" gyűjti össze belégzés közben, a vese pedig a velünk született eredendő energiákat fogadja, támogatja. A légúti megbetegedések hátterében a vese energiáinak lemerülése, hiánya áll. Emiatt gyakoriak a megfázások, fülfájás, fülzúgás, derékfájdalmak, illetve térdizületi fájdalmak. Az intenzív sóterápia azon túl, hogy közvetlenül segíti a tüdőt, a letapadt váladék fellazításával egyidőben erősíti és tölti a vese energiáit. Így egyszerre több helyen fejti ki jótékony hatását, segítve ezzel a szervezet harmonikus működését.


Információ, időpont: INDISO Kft.
INDISO SPELEO RENDELŐ: Heim Pál Gyermekkórház
1089. Budapest, Üllői út 86. ’G’ épület
Tel/ Fax: +36/1/459 9242,
Mobil: 06 30 982 4889 Liszkai Ágnes


Egészségpénztári elfogadóhely és üdülési csekket is elfogadnak! :-)
Most a 10 és 20 alkalmas bérletekre 30% kedvezmény!

Ma csináltam pár képet a "bányában":

 

Sok sikert kívánok mindenkinek a megelőzéshez, a gyógyuláshoz és a szinten tartáshoz! :-)
Trixi

 
Design by Free WordPress Themes | Bloggerized by Lasantha - Premium Blogger Themes | Gold Price in India