Hogy miért nem írtam már jóideje a blogba? Nehéz volt kipihennem a felpörgött, egymást követő eseményeket.
Nyaralásunk utáni hét végén férjem volt edzőtáborban (segítség kilőve). Rákövetkező hét végén (péntektől-hétfőig) én voltam a korábban már említett Krisna völgyi búcsúban.
Olyan jól hangzott: Megyek 3 napra a Krisnavölgybe!
Annyi tervem volt!
Megnézek mindent, részt veszek a lehető legtöbb programon, és persze közben ellátom hostess feladatkörömet is, egy bio termékeket értékesítő sátornál. :-)
Sokat akar a szarka... hát nem bírtam egyszerre több helyen lenni. :-( ez van.
No de majd legközelebb! A jövő évi búcsún is biztosan ott leszek!
Azért panaszra nincs okom, így is sok sátorba bejutottam. Könyveket, indiai élelmiszert, természetes szappanokat és még pár dolgot tudtam vásárolni, valamint be tudtam iratkozni 10% kedvezménnyel egy főző tanfolyamra, melyre több időpont közül is lehet választani és pár alkalomra még mindíg van hely. (Csak súgok)
A három napot az időjárás nem igazán támogatta és pénteken a lenge szári sem volt alkalmas arra, hogy a 40 fokban létezhessünk. Szakadt rólunk a víz. Szombaton hűvösre fordult, és miközben az érdeklődőkkel osztottuk meg a termékekre vonatkozó információkat, szakadatlanul kapaszkodtunk a sátorba, hogy el ne vigye a szél. Azt hiszem, elég viccesen néztünk ki. Délután úgy döntöttünk, elég a szélvitorlázásból és lebontottuk a pavilont.
Vasárnap megkaptuk a legjavát. :-( Hideg szél fújt, az eső vert minket többször, több oldalról.
A szári már rég nem volt elég meleg ruházat, hiszen csontomig hatolt a hideg. Sikerült az egyik vásáros sátorban egy meleg, több méter hosszú, vastag, a szárimhoz színben is illő (mert ugye viharban is legyen csinos a nő) kendőt vásárolnom, amit megfelelő technikával magam körül szorosan rögzítettem. Kb úgy nézhettem ki, mint egy "indiai-gésa". (Persze eső után köpönyeg, addigra már átfáztam és itthon 1 hétig kúráltam magam.)
Pénteken a nézőközönség még gyenge kis patakként csordogált... munkanap és kánikula lévén. (Aki nem dolgozott, az bizonyosan a Balatonban, vagy a strandokon hűsölt.)
Szombaton érezhettük a 10-15 foknyi lehülés áldásos hatását, a nép megindult a vizekről a búcsúba. :-)
Érdekes módon még vasárnap is jópáran elszántan meglátogatták a Krisnavölgyet, de leginkább az óriás bemutató sátrak (színpad, valóság show, étterem/látványkonyha) oldalai dagadtak, valamint a templom látogatottsága szökött a magasba.
A kiállítók apró sátrai vagy lebontásra kerültek, vagy föl sem lettek állítva reggel a nagy szélben, viharban. Megritkult a vásározói létszám, márcsak a hidegre való tekintettel is.
Ennek köszönhettük mi a szerencsénket, mert sikerült egy megüresedett erős, stabil sátorban helyet kapnunk, így még vasárnap is (ahhoz képest) elég jó forgalmat tudtunk bonyolítani.Mint magánember, óriási élményekkel, tapasztalásokkal gazdagodtam, melyeket majd a következő bejegyzésben osztok meg. :-)
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése