LadyCup tapasztalat

Uh. Kissé zavarba ejtő a téma, mégis, úgy érzem be kell számoljak a tapasztalataimról.
Két alkalommal próbálkoztam a LadyCup-al, kihelyettesítve az intim betétet.
Előző hónapban minden összejött. Ideges és nyűgös voltam, sok volt az intézni valóm, és persze már csak AZ hiányzott. Nem szeretem a "betét érzést". Nem szeretem, hogy még arra is gondom kell legyen. Nem szeretem, hogy napjában 6-8 alkalommal is szórakoznom kell vele. És egyáltalán, nem érzem tisztának magam tőle-miatta.
Ez alkalommal azonban felcsillantak a szemeim, hogy VÉGRE én is kipróbálhatom a LadyCup-ot, amit már annyian dicsértek. :-)...
Talán az idegeskedésem és a nyűglődésem miatt nem értem el a kívánt sikereket. Ugyan tökéletes volt az első  felhelyezés, de később a második és harmadik próbálkozás már nem volt az és persze nyűgnek éreztem az egészet. Ugyan ízelítőt kaptam a tisztaság érzésből, de nem voltam elég kitartó adott körülmények között, így azt a ciklust még az intim betét használatával zártam. DE. Eljött az újabb lehetőség :-) és most már kíváncsi voltam, vajon sikerül-e hozzászoktatnom magam a LadyCup-hoz...
:-)
Megkedveltem! Kell egy kis gyakorlat a tökéletes felhelyezéshez, de hamar rá lehet érezni a módjára. Tiszta érzést biztosít és nem kell tartanom tőle, hogy kellemetlen helyzetbe kerülök. Jó volt úgy eltölteni a napomat, hogy csak 2 alkalommal volt gondom magamra. Annyira kényelmes volt így létezni, hogy meg is feledkeztem RÓLA.
Az egyik nap például reggel üzembe helyeztem magam, majd 7:30-kor elindultam itthonról. Elvittem a gyerekeket iskolába - napközibe, könyvelőhöz mentem, be is vásároltam, majd hazaértem 12:30-ra. Gond nélkül! :-) Egyszerűen kényelmes, higiénikus és tiszta érzést nyújt!
Nekem bevált, megérte türelmesnek lenni! :-)

0 megjegyzés:

 
Design by Free WordPress Themes | Bloggerized by Lasantha - Premium Blogger Themes | Gold Price in India