2/27/2011
Trixi
Egy hetet vártunk rá, mire megkaphattuk. Csodálatos kis teremtmény. A története hosszú és szomorú, de már jó helyen van. :-)
Lassan másfél hete (csütörtökön) urban:eve blogját olvasgatva egy bejegyzésben programlehetőségre akadtam. A Noé állatmenhelyet ajánlotta Via egy kis bejárásra, sétálásra, barátkozásra, mert szombatonként a Noénál nyitott nap van. Bekukkantottam az állatotthon honlapjára és észrevettem, hogy sok egyéb fajtamentő projektje mellett, nagy szerelmem, a Schnauzer fajta mentésén is dolgozik.
Természetesen benéztem a gazdára váró kutyusok albumába és 3 törpe Schnauzert láttam. Egyikőjük pedig nagyon szimpatikus volt a kis okos fejével, a tipikus "snacis" nézésével, mimikájával. (korábban óriás schnauzereim voltak)
Ennyiben maradtam, hiszen a férjemmel megbeszéltük már korábban, hogy egyenlőre nem lesz kutyánk.
Másnap, pénteken, nem is tudom miért, ismét visszanéztem az oldalra és akkor olvastam csak el a szimpatikus kutyus rövid történetét, állapot leírását, ami a fotóalbuma mellett volt.
Abban a pillanatban, dőlt el a sorsa...
8 éves, csont és bőr, vak szuka kutya. Őt nem fogja magához venni senki. Csak én.
Hívtam a megadott számot, közben pörögtek a gondolataim. (Elhelyezés, napi program, gyereket, asztma, FÉRJEM, nagylányom, kisfiam).
Minden, ami másnak ellenérv lett volna, az az én szememben nem tűnt akadálynak.
A telefon kicsörgött, a hölgy pedig a vonal végén annyira meglepődött, hogy az idős, vak kutyus iránt érdeklődöm, hogy szó szerint csak annyit tudott mondani: Ó!
Időt kért, majd pár perc múlva visszahívott. Elmondta, a kutyus pótmamánál van, mert vaksága és állapota miatt kiemelt figyelmet kell fordítani rá.
Megkaptam a pótmama számát és már hívtam is. Időpontot egyeztettünk és lányommal, valamint unokahúgommal meglátogattuk őket szombat este.
Annyira aranyos volt, ahogyan a szobában ült a kis kosarában és hegyezte a füleit, figyelt, hogy ki érkezett.
Megnéztük, megsimiztük a kis törékeny kutyust, ismerkedtünk vele és egyetértettünk abban, hogy szeretnénk őt örökbe fogadni.
Egy hetet kellett várnunk arra hogy végre befogadhassuk. Tegnap, szombat délután hozták ki nekünk. Aláírtuk az örökbefogadó szerződést, vállaltuk, hogy ezután mi viseljük gondját, s ha bármi akadálya merülne fel a gondviselésének, akkor kötelesek vagyunk visszaadni őt a menhelynek.
Grafit azóta belakta a lakást. :-) Négy fekhelyet készítettem elő neki.
- az egyik az étkezőnél van, ami központi hely, itt nem érzi magát egyedül
- a nappaliban, ahol este összegyűlik a család
- a lányom szobájában, ahová este befészkelődhet
- és egyet itt az íróasztalom mellett, hogy ha nap közben a társaságomra vagy egy kis simire vágyik, hát nosza, leheveredhet itt is. :-)
Hogy miért nem akadály az hogy idősecske és vak a Grafit? Hogyan értékeltem én abban a pillanatban ezt a hiányosságot amikor megtudtam?
Nálunk kisgyerek van. Marci 2,5 éves. Nem akartam, hogy egy fiatal kutya rohangászva, a keze után kapkodjon, éles fogacskáival, körmeivel sérülést okozzon neki. Nem tett volna jót a lakás állapotának sem egy szeleburdi, rágcsálós fiatal eb.
Grafit nyugodt, kimért, óvatos, és rendkívül szelíd. Nem ugrál fel senkire és semmire. Kis méretű, magunkkal tudjuk vinni bárhová, ha mégis otthon kéne hagynunk, nem fog összerágni, összepisilni-kakilni semmit. :-)
Hát ezt mind fel tudtam sorolni a férjemnek, mikor azt kérdezte: Ha már örökbe fogadás, miért éppen VAK kutyát??
Grafit lényegében már egy éjszakát és egy napot nálunk töltött. Az éjszakát csendben átaludta. Nappalra, hogy erősödjön és izmosodjon, kisebb sétákat iktattunk be, és persze a kis haspók megtömhette a bendőjét is. :-) Délután, mikor a nap besütött az étkezőbe, szépen leheveredett a meleg fénybe és szendergett egy kicsit. :-)
Szerintem könnyen, zökkenőmentesen össze fogunk szokni. :-)
Köszönöm Noénak az új családtagunkat! :-)
