Tavaly júniusban alakítottuk férjemmel cégünket, a NaturOnline Kft. Sokan tudják már, hogy jelenleg GYES-en vagyok itthon és ezt a vállalkozást egy jövőbeli munkahelyként képzeljük el, ahová a GYES leteltével visszamehetek. Lényegében éjjel-nappal a gyermekek mellett ezen dolgozunk a férjemmel.
Korábban ügyfélszolgálati referensként, ügyvezetői asszisztensként dolgoztam. Az ügyviteli rend, a jó ügyfél kommunikáció a gyors munka már akkor beépült a mindennapjaimba. Ezt a tudást és hozzáállást most igazán jól tudom kamatoztatni. Igyekszem mindenben a vevő segítségére lenni.
Éppen ezért, nagyon rosszul érint, ha egy vevő megrendel valamit, én elküldöm neki, és ő nem tájékoztat arról, hogy meggondolta magát.
Feleslegesen dolgoztam valakinek, aki nem értékeli az erőfeszítést és aki miatt fizetnem kell az áru oda és visszaszállítását is.
Megtisztelt volna, ha legalább lemondja akár indoklás nélkül a rendelését.
Remélem minél kevesebb ilyen emberrel hoz össze a sors!
Sok örömöm lesz viszont az olyan vevőkben, mint amilyennel ma beszéltem telefonon.
Nórát hívtam, mert a férjem épp Aromax termékeket szerez be és az ő -még meg nem erősített- rendelésében is volt egy-két termék, ami kellett volna a raktárról.
A telefon csörgött, Nóra pedig úgy köszönt bele, mint régi ismerősének köszönt volna. A biztonság kedvéért bemutatkoztam, hiszen eddig még csak egyszer rendelt tőlünk.
Igen, tudta, hogy ki vagyok mert a számom el volt mentve a telefonjába! :-)
Váltottunk pár mosolygós mondatot, biztosított, hogy a termékeket kéri, és szerezzük be őket. Pár napon belül utal és küldhetem majd postán a csomagját, mint múltkor.
Hihetetlen jó érzés tudni, hogy elégedett velünk és a termékeinkkel és úgy áll hozzánk, ahogy mi is hozzá: bizalommal, odafigyeléssel, tisztelettel.
Hálás vagyok minden ilyen vevőért!
Köszönöm! :-)
Köszönettel tartozom továbbá mindazon kedves vevőnek aki munkánkat építő szándékkal értékeli.
Nekik köszönhetően áruházunk oldalára kikerülhetett a "megbízható bolt" tanúsítvány!
Tudjuk, hogy vásárlóink még bővebb választékot szeretnének, ezért örömmel veszem, ha elárulják, milyen termékeket látnának szívesen áruházunkban. Mit használnak, mi a kedvenc márkájuk? Mit rendelnének még szívesen tőlünk?
3 megjegyzés:
Kedves Kriszti! Hátulról kezdem: Gratulálok az emblémához, igazán megérdemlitek! Minél több "nórákat":) és minél kevesebb inkorrekt vevőt kívánok Nektek!:))
Eszter
Kedves Eszterdám!
Tudom, hogy tudod, hogy Trixi vagyok, úgyhogy csak elírás lehet a Kriszti... ;-)
A többit pedig köszönöm! :-)
Gratulálok!
Megjegyzés küldése