Folyamatosan keresésben vagyok, hajt valami belső kényszer, hogy jobb, egészségesebb életet éljek. Magyarországon már régóta meghonosodott a Makrobiotika életmód, de az én utam csak nemrégiben vezetett el hozzá. :-)
Ismerkedem az új ízekkel, a természetes, hagyományos (akár elfeledett), magyar és más kontinensek élelmiszereivel, alapanyagaival.
Az első alkalommal, mikor a Makrobiotika tanfolyam termébe léptünk, rögtön teával kínáltak minket. Varázsosan hangzott: Kukicha tea... (Azt sem tudtam mi fán terem)
Bátran elfogadtuk az ismeretlen, ízesítés nélküli teát, jól is jött ebben a hidegben... de be kell vallani elsőre csak illendőségből szopogattam el szép lassan. Viszont rá kellett jöjjek, melegen jobban ízlik, mint kihűlve. Nővéremnek pont ellentétesen ízlett, tehát neki hidegen jött be inkább.
Azóta túl vagyunk a 2. tanfolyami részen, és most hét végén jön a harmadik alkalom.
Persze közben lázas keresésbe fogtam, hogy a webáruházat is feltölthessem a Makrobiotikus élelmiszerekkel.
Most, munka közben a gép előtt, ismét Kukicha teát iszom (a héten már sokadszorra) és valahogy természetessé vált, hogy nem az eddig megszokott filteres vagy szálas teákat veszem elő.
Az enyhe, nyugtató tea a teacserje válogatott, betakarítási szezon végi gallyaiból készül. Ekkor a növény koffeintartalma a legalacsonyabb.
A gallyakat párolják, majd szárítják, hogy ízük kiteljesedjen. Végül pirítják és kis mennyiségű pirított tealevelet adnak hozzá.
Koffeintartalma tizede a normál teáknak ezért ideális gyermekek és felnőttek számára is.
Japánban és Kínában tisztító gyógyhatást tulajdonítanak neki.
A Makrobiotika egyik alap itala. Naponta fogyasztható.
Igen gazdaságos, mert 1 liter vízhez 2-3 teáskanál Kukicha ágat szükséges tenni. (Esetlegesen 2-3 alkalommal is újra felönthető és főzhető.)
Elkészítése:
A teacserje ágait hideg vízbe tesszük és lassú tűzön forraljuk fel. Forrástól számítva 5 perc múlva lehúzzuk a tűzről.
11/04/2011
Trixi

Címkék:
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése