INDISO SPELEO TERÁPIA


Hallottatok már az Indiso Speleo Terápiáról?
Nem?
Én is csak nemrég szereztem tudomást róla, egy nagyon kedves vásárlóm ajánlotta mint a leghatékonyabb létező sóterápiát. Nem gondoltam volna, hogy ilyen hamar ki is fogjuk próbálni...
Két hete a kisfiamnál nehézlégzés alakult ki, az eddig hatásos asztma gyógyszerek alkalmazása ellenére is. Bementünk a Heim Pál kórházba, ahol bent fogtak minket három napra. :-(
A gyógyszerek mellett immáron orvosi javaslatra, elkezdtük a kórház G épületének alagsorában a kezeléseket.
Liszkai Ágnestől  a terápiás helyiség üzemeltetőjétől kaptam egy bő tájékoztató anyagot, amit meggyőződésből szeretnék itt és most megosztani veletek.
Kisfiam három és fél éves, így nem igazán tudja megfogalmazni még, hogy mit érez a terápia előtt, alatt és után, de mivel én is benn vagyok vele, ezért saját magamon tapasztalom a levegőbe porlasztott és belélegzett só jótékony hatását. Régi megfázásokból lerakódott váladék szakad fel a tüdőmben, az orr- és arcüregem tisztul, a légzésem mélyebbé vált. :-) A belélegzett só folyamatosan hat, még itthon is tisztul a tüdőm.
Minden elismerésem a sóbarlangoké a sószobáké és a sóhomokozóké, de számomra ez a terápia viszi a pálmát! :-) 

A tájékoztató:

A száraz speleo terápia évszázadok óta ismert és bevált módszer Európában az alsó és felső légutak megbetegedéseinek kezelése során. A tapasztalatok szerint preventív és rehabilitációs céllal is alkalmazzák nem csak a légúti panaszok gyógyítására és megelőzősére, hanem az immunerősítő faktornak köszönhetően egyéb vírusos és bakteriális fertőzések kivédésére. A terápiának köszönhetően 25 000 páciens statisztikai adatait figyelembe véve a résztvevőknél negyedére csökken a betegnapok száma éves szinten! A módszer lényege, hogy a természetes gyógyító közeg – egy sóbánya - reprodukcióját használják terápiás céllal.
Dr. Tóth László fül-orr-gégész főorvost kérdeztük az INDISO SPELEO TERÁPIA kapcsán.

Kedves Doktor Úr hogyan működik a terápia?
A terápia gyógyhatása a speciális NaCl-ban rendkívül gazdag, száraz gyógy-közegnek köszönhető, amelyben a szemcsenagyság apró, maximális a koncentráció, alacsony a nedvességtartalom, állandó a hőmérséklet, a levegőgázok összetétele és a légnyomás. A páciens belélegzi a száraz hatóanyagot, amely azonnal eljut a legkisebb hörgőcskékbe, légjáratokba. Ott feloldódik, magához vonzza a szennyeződéseket, amelyeket a beteg később felköhög, illetve a véráram metabolikus folyamatai során a szennyeződés elhagyja a szervezetet. A mesterséges gyógy közeg működési mechanizmusának legfontosabb tényezője a légzőszervek nyálkahártyájára és a hörgők simaizom szerkezetére kifejtett pozitív hatás.

Miből áll egy kúra?
A kúra megkezdése előtt mindenki orvosi vizsgálaton esik át. Ezt követően egy teljes kúra 10 vagy 20 kezelési alkalomból áll, függően a betegség krónikusságától, illetve a kezelés céljától. A kúra hatékonysága szempontjából célszerű rendszeresen megjelenni. Gyermekeknek az alkalmankénti benntartózkodás 45, felnőtteknek 60 percet jelent. A kezelések csoportosan működnek.

Milyen előnyei vannak a kúrának?
Az INDISO SPELEO TERÁPIA az egyedüli olyan egészségügyi fizioterápia, ami orvosi kontroll és szakasszisztencia mellett zajlik. Egyedi, különlegesen tiszta, ezért maximális hatásfokú hatóanyaggal, illetve rendkívül finom szemcseméretet produkáló orvosi berendezéssel dolgozik a megfelelő gyógyhatás érdekében. Teljes körű, külső szervek által tanúsított EU-s szabványoknak megfelelő ISO minősítésekkel rendelkezik.

Gyerekeknek játék, felnőtteknek relaxáció:
A rendelő relaxációs központként működik, ahol a gyermekek és felnőttek külön terápiás helyiségekben kúrálódnak. Gyerekek számára játszóház van berendezve, ahol kedvükre szórakozhatnak, a kezelés alatt. A felnőttek relaxálhatnak zenehallgatással, olvasással.

Milyen eredményeket várhatunk?
A hatékonyság a terápia alkalmazása során kimagasló. A kutatások tapasztalatai szerint felnőttek körében mintegy 88-90% ért el jelentős javulást, a gyermekek körében ez a szám 90-92%-ra tehető. A terápia 100%-ban természetes, mellékhatásoktól mentes és biztonságos hosszú távú megoldás a problémákra. A Magyar Fül- Orr- Gégész és Tüdőgyógyász Szakmai Kollégiumok az INDISO terápiát kiegészítő kezelésként támogatják!

Gyógyhatások tekintetében a legfontosabb a gyulladáscsökkentés, a túlérzékenység csökkentése, a köpetoldó hatás, a dezinfektáló és antibakteriális hatás, valamint az immunrendszerre való jó hatás.

Kiknek javasolják a kúrát?
Asztma, allergia, szénanátha, Krupp, COPD légcsőhurut, hörghurut, arcüreggyulladás, légúti gyulladásos betegségek esetén, dohányosoknak, teljesen egészséges városlakóknak preventív immunerősítésnek, teherbíró képesség fokozónak. Ellenjavallt állapotok is vannak – erről minden esetben a szakorvos dönt.

Mit mond a kínai orvoslás: 
A több ezer éves - napjainkban újra felfedezett - hagyományos kínai orvoslás rendszerében a légzés a tüdő és a vese meridián enegiáira támaszkodik. A tüdő az "égi energiákat" gyűjti össze belégzés közben, a vese pedig a velünk született eredendő energiákat fogadja, támogatja. A légúti megbetegedések hátterében a vese energiáinak lemerülése, hiánya áll. Emiatt gyakoriak a megfázások, fülfájás, fülzúgás, derékfájdalmak, illetve térdizületi fájdalmak. Az intenzív sóterápia azon túl, hogy közvetlenül segíti a tüdőt, a letapadt váladék fellazításával egyidőben erősíti és tölti a vese energiáit. Így egyszerre több helyen fejti ki jótékony hatását, segítve ezzel a szervezet harmonikus működését.


Információ, időpont: INDISO Kft.
INDISO SPELEO RENDELŐ: Heim Pál Gyermekkórház
1089. Budapest, Üllői út 86. ’G’ épület
Tel/ Fax: +36/1/459 9242,
Mobil: 06 30 982 4889 Liszkai Ágnes


Egészségpénztári elfogadóhely és üdülési csekket is elfogadnak! :-)
Most a 10 és 20 alkalmas bérletekre 30% kedvezmény!

Ma csináltam pár képet a "bányában":

 

Sok sikert kívánok mindenkinek a megelőzéshez, a gyógyuláshoz és a szinten tartáshoz! :-)
Trixi

Haladjunk a korral!

Évekkel (évtizedekkel) ezelőtt senki nem gondolt volna arra, hogy manapság, egyre többen keresik majd a gyengéd, természet adta tisztálkodás és tisztítás adta lehetőségeket, és nyúlnak vissza az emberi történelemből régóta ismert és regionálisan használt, ám a kereskedelem fejletlensége miatt más tájakra el nem jutott "eszközökhöz".
És teszik mindezt miért?
Sokan ráébredtek, hogy valamit tenni kell a nagyfokú, mindennapos környezetszennyezés ellen.
Sokan sejtik, hogy az immunrendszeri betegségek megemelkedett száma a szervezetünket ért károsító anyagok emelkedő mennyiségének köszönhető... sőt ez ma már kimutatható.
Van aki olcsóbb, takarékosabb életviteli lehetőségeket keres.
A reklámok, az újságok, nagy hatással vannak életünkre. Elhittük, hogy a takarítás és tisztálkodás során szükségünk van antibakteriális szerekre.
Pedig jó tudnunk: a lakástakarításnál nincs szükség a klóros, antibakteriális fertőtlenítőszerekre (kivétel talán a WC és szemetes), használhatjuk a normál tisztítószereket!
Mára már mindenféle takarításra van alternatív bio, öko tisztítószer, vagy éppen olyan szerek, melyek a természetben előforduló mikroorganizmusokat állítják az ember szolgálatába.
Tusfürdők helyett érdemes bőrbarát, magas növényi olajtartalmú szappanokat választani, vagy a magas minőségű, gyengéd fitokozmetikumokat.
Mosópor helyett érdemes kipróbálni a mosódiót, vagy a könnyen lebomló folyékony mosószereket.
A levegő frissen tartására a spray- használata helyett, inkább szellőztessen. A légfrissítőkben található kémiai anyagok ugyanis irritálják és gyengítik a nyálkahártyát, amelynek szintén fontos szerepe van a szervezet természetes védekezési mechanizmusában.
Az antibakteriális szerek eltüntetik bőrünkről a hasznos baktériumokat is, miközben egy normál szappan legfeljebb csak legyengíti őket. A bőr természetes savköpenyének leoldása pedig védtelenné teszi szervezetünket a kórokozók ellen.
A vegyszermentes életre való törekvés apró lépésekben valósítható meg, de csak nyerhetünk vele. :-)

Ajándék Neked :-)

Legutóbbi hírlevelemben írtam, hogy az idei, 2012-es évet egy akcióval fogom kezdeni. Nem a szokásos akciózásról van szó, hanem két-két kiváló minőségű termék kapcsolásáról.

 +

Most, 1 kg SapIndus mosódió vásárlása esetén ajándékba adunk 1 db 1.006.- forint értékű Manna szappant!


+ 

Ha 0,5 kg SapIndus mosódiót szeretnél vásárolni, akkor 1 db 640.- Forint értékű Manna fürdőgolyóval fogunk megajándékozni Téged.


Hogy miért ezeknek a termékeknek a párosítására gondoltam?
  • Tél van, fontos a száraz, repedezett bőr megfelelő védelme.
  • Mindegyik vegyszermentes, natúr termék.
  • Mindegyiknek közvetve, vagy közvetlenül hatása van a bőrre, hiszen ha mosódióval mosunk, a ruhánkban nem maradnak vissza irritáló vegyi anyagok.
  • A manna natúr termékek a saját tapasztalataink, valamint a vevői visszajelzések szerint is, nagyon jó hatással vannak a száraz, ekcémás, érzékeny bőrre, de bőrproblémák nélkül, korosztályra és nemre való tekintet nélkül is bárki használhatja őket.

Ebben szeretnék most segíteni Neked, a január 1 -től január 15-ig tartó akciónkkal.

Boldog, egészségben gazdag új esztendőt kívánok minden kedves Olvasómnak!

Trixi







 
Design by Free WordPress Themes | Bloggerized by Lasantha - Premium Blogger Themes | Gold Price in India