Zöldbableves másként

Jól ismeri mindenki a mondást, hogy minden kezdet nehéz. Hát rám ez nagyon igaz. Amikor nagyon-nagyon írni szerettem volna, akkor valami mindig közbe jött, amitől elszállt az ihlet. Ott volt például az a nap, amikor hagymaillat járta át az egész lakást, mert a sütőben sült az első adag medvehagymás pogácsa. A hosszú tél után nagyon vártuk már a tavasz első zöldségét, ami nem csak nagyon finom, de nagyon egészséges is. Erről akkor lemaradtam, de még nincs veszve semmi, mert lapul az éléskamrában egy -két üveg medvehagymás pesto, amit ha előveszek biztosan visszajön az az elszállt inspiráció.

Az utóbbi időben úrrá lett rajtam az az érzés, hogy semmihez nincs kedvem. Bosszantó, hogy főleg azokhoz a dolgokhoz, amiket eddig nagyon szerettem. A konyhaművészet gyerekkorom óta rabul ejtett, de gyermekeim születésével arányosan sajnos egyre hétköznapibbá vált. Az alkotások ideje, remélem csak kis időre, de lejárt. A mai napon sem lett volna másként, ha a készülő zöldbableveshez a fagyasztóból vettem volna ki a zöldségeket, de hála anyukámnak, nem így történt. A nyáron volt olyan szorgos, hogy a zöldségeket betette egy üvegbe, majd felöntötte őket tiszta vízzel, ízesítette egy kis sóval , ezután betette a befőzőautomatába, hogy csíramentesítse. Így történhetett meg az a fantasztikus érzés áprilisban, mintha frissen szedett zöldbabot ettünk volna!

 Ettől olyan plusz erőt kaptam, hogy a leves és a zöldséges kebab elfogyasztás után nagylányommal még desszertet is készítettünk, ami nem több, mint tíz percet vett igénybe. Összekevertük a hozzávalókat és egy mikrózható edénybe öntöttük, majd tartósítószermentes magozott meggyet vettünk elő és a tészta tetejét jól megszórtuk vele. Ezek után már csak annyi maradt hátra, hogy 4 perc alatt készre süssük a mikróban.
Télen nagyon sok hasonló gyors étel készült a kamránkból, mert a nyáron sok zöldséget, gyümölcsöt tudtunk a polcokra helyezni. A zöldbab, mint már írtam anyukám újítása volt, ezért okozott ekkora meglepetést a család számára, mert eddig sajnos a fagyasztóba tettem. De ezek után nem rontom el a saját kertünkben nevelt zöldségeket fagyasztással. Egy dologra kell csak oda figyelni, hogy az üveget 3/4-ig szabad tölteni a zöldségekkel.

Amit viszont még jobban szeretek ezekben az automatákban, hogy annyira egyszerű a használatuk, hogy kedvenc apósom is ért hozzá és egész nyáron ivóleveket készít az unokáinak.:-)
Ilyenkor készül több üveg  alma-, körte-, szeder-, meggy- és szőlőlé. Talán ennek köszönhető, hogy a gyerekek jóformán csak a kötelező oltások alkalmával találkoznak a háziorvosukkal.

További szép hétvégét kívánok mindenkinek!
Edina

1 megjegyzés:

Trixi írta...

A befőző automata nagyon foglalkoztat, mióta meséltél róla! Szerintem mi is be fogunk rá nevezni a gyors, könnyű, egyszerű használat és az egészséges élelmiszerek miatt. :-)

 
Design by Free WordPress Themes | Bloggerized by Lasantha - Premium Blogger Themes | Gold Price in India