Összegyűjtöttem a neten található praktikákat molyok ellen. Neked melyik vált be?

Minden cikket csak bemásoltam egy helyre, mert már néha tehetetlennek érzem magam a molyok ellen:-(
Tapasztalataimat is leírtam egy-két módszerhez, de kíváncsian várom mindenki véleményét.

"A 3 leghatásosabb házi módszer molyok ellen

Elfoglalták a konyhát, birtokukba vették a lisztet, a tésztákat és a fűszereket, sőt, még a ruháid közé is beköltöztek? Űzd el őket végleg praktikáinkkal!

Az apró, hangtalanul repkedő, szinte észrevehetetlen molylepkék jelenléte elsőre csupán kellemetlennek tűnhet. Pedig ezek az apróságok nagyon is ártalmasak: rengeteg kárt okoznak, gyorsan szaporodnak, ha pedig beköltöztek a lakás rejtett zugaiba, igencsak nehezen tessékelheted ki őket. Szerencsére a molylepkék ellen is létezik néhány hatékony praktika.

A legfontosabb tudnivalók

A molylepkéknek két fajtája garázdálkodhat a lakásod falai között. Az egyik az úgynevezett aszalványmoly: 8-10 milliméteres, vörösesbarna szárnyú kis lepke, a hátán keresztben szürkés csíkkal.
1,Zárd el a nassolnivalókat!

Ez a fajta legfőképpen a konyhát, a konyhaszekrényeket és a kamrát kedveli. Nem válogatós: a liszttől a csokoládén és a száraz tésztán át egészen a müzliig és a fűszerekig mindenért rajong. A másik gyakori fajta az ezüstös szürke, 6-10 milliméter nagyságú ruhamoly, mely a ruhásszekrényeket, a gardróbokat és természetesen az ezekben elhelyezett ruhákat kedveli.

Mindkét fajta képes a legapróbb zugokban is megtelepedni, majd ott addig éldegélni, amíg csak a kedve tartja, ezért fontos, hogy az elűzés mellett arról is gondoskodj, hogy később se költözhessenek be a lakásba.
Havonta legalább egyszer pakold ki a konyhaszekrényeket, a polcokat pedig töröld át ecetes, vizes ruhával! A felbontott, de már régi lisztet, müzlit és csokoládét dobd ki, hiszen nem tudhatod, hogy nem költöztették-e már be apró petéiket a molyok.
A kamrát gyakran és alaposan szellőztesd ki, a lepkék ugyanis nem kedvelik a hideget és a huzatot sem. Minden élelmiszert zárható műanyag dobozban vagy csavaros befőttes üvegben tárolj.
A ruhásszekrényt is gyakran ellenőrizd, és a nem használt ruhákat is mosd ki időnként.

Kevésbé ismert, mégis roppant hatásos módszer, ha a frissen vásárolt lisztet, müzlit, szárazbabot egy órára beteszed a fagyasztóba: az esetleg már az áruházban az élelmiszerbe jutott apró élősködőktől így garantáltan megszabadulhatsz.

TAPASZTALATAIM a fenti módszerrel!

Molyok valóban vannak, sőt az utóbbi két évben egyre többen. A lezárt nassolnivaló ismerőseim tiszta kamrájában semmit sem ért. Minden lezárt műanyag, befőttes üveg pár héten belül hemzseg a molytól. A tiszta azt jelenti, hogy sűrűn kipakolt, sűrűn átmosott levendulával telt kamra:-)
Ismert módszer a fagyasztás, de egy óra alatt aligha történik valami. Ameddig bent tartjuk a fagyóban, addig nem kel ki a lárva, de hosszú fagyasztás sem 100 %-ban pusztítja el a lárvákat. 
Gondoljunk csak bele, hogy egy hosszú, hideg tél után kevesebb rovar van, de egy enyhe tél után nagyon sok. Sőt ha májusban van egy - két fagyos reggel, akkor sem tűnnek el rovarok.
Számomra erre egy megoldás maradt. Fagyasztóban tárolom, majd használat előtt még zárt állapotban kiolvasztom, hogy ne csapódjon ki a pára.

2, Űzd el őket levendulával!

A levendula az egyik leghatásosabb fegyver a molylepkék ellen. Szerezz be néhány csokornyit, és egy szép szalag segítségével akaszd a szekrényekbe - a molyok rövid időn belül távozni kényszerülnek.
Ha friss levendulát nem találsz, a drogériákban kapható, levendulás illóolajjal átitatott kis fakockák vagy golyócskák is megteszik: ezeket rejtsd az összehajtogatott ruhák közé.
Egy alapos szellőztetés után hatásos egy levendulás füstölő égetése, de az illóolajos párologtatás is, hiszen amellett, hogy a levendula illata ellazít, a molyokat is elűzi.

TAPASZTALATAIM a fenti módszerrel!

Imádjuk a levendulát, de sajnos a nálunk honos molyok is.
Ruhásszekrényünkben is több zsák levendula van, ennek ellenére többször találkoztam lepkével. Bár még mással nem  (háló, rágott ruha stb.)
Sokat szellőztetünk, de rengeteg lekpe jön be ilyenkor:-(
Ruháinkat sűrűn mosom, de múltkor a szárogatóról összeszedett ruhából repült egy lepke. Bár ezek nagy 1,5 cm-es lepkék.

3, Ejtsd csapdába a molyokat!

A háztartási boltokban számos lepkecsapda között válogathatsz: az erős ragasztóval átitatott lapocskák vonzzák a molyokat, viszont örökre foglyul is ejtik őket.
Már évtizedek óta ismert tény, hogy az azonos fajhoz tartozó egyedek közötti vegyi kommunikációban feromonok segítenek. Ezt használják ki a feromonos rovarcsapdák, így a Bábolna-Bio feromonos terméke is: az illatanyagok megtévesztik a hím egyedeket, melyek nőstényt sejtve gyanútlanul repülnek rá a csapdára. Az egyes csomagok több hétre elegendő adagokat tartalmaznak, ráadásul az áruk is egészen baráti.
A feromonos csapdák mellett hatásos az egyszerű, szintén ragasztós felületű légypapír is, igaz, a látványa kevésbé esztétikus, mint a feromonos bio-csapdáké, ez utóbbiakat ugyanis akár a szekrény tetején is elhelyezheted, hogy ne legyenek szem előtt."
"A végzetes mézes madzag
A méz nemcsak finom és egészséges, hanem kiváló molyfogó is.
Egy befőttes üveg tetejébe vagy egy eldobható, műanyag tálkába csorgass egy kevés mézet, majd helyezd el a konyhapulton. Az édes, végzetes nassolnivalónak nem tudnak majd ellenállni az apró kártevők.

Molyok

Mielőtt az apró, ezüstszínű molylepkék kora ősszel elpusztulnak, lerakják petéiket pamut és gyapjú anyagokba vagy szőrmékbe, ami a kikelő lárváknak élelmül szolgál. A molyok kedvelik a port és a piszkot. Tisztítsuk ki a ruhákat, az ágyneműt és a bútorhuzatokat, mielőtt hosszabb időre félretennénk őket. Rendszeresen húzzuk ki a fiókokat, rámoljuk ki a ruhásszekrényeket, komódokat és vizsgáljuk meg a ruhákat nem találunk-e rajtuk molylepke nyomokat. A gyakran viselt ruhaneműbe ritkábban fészkelik be magukat. A molyok a ruhák mosásával, levegőztetésével, napoztatásával könnyen elpusztíthatóak. A gyapjú, angóra és más állati szőr, valamint étel és izzadságfoltok vonzzák a molyokat. Ruháinkat mindig tisztán tegyük el. A molylárvák a friss levegőn, napfényben elpusztulnak. További védekezés: tegyünk néhány csepp cédrus vagy eukaliptusz illóolajat gyapjúholmi mosáskor az utolsó öblítővízbe, és áztassuk benn körülbelül 30 percig. A fagyasztás a molylárvák és peték ellen is hat, csomagoljuk be nejlonba a gyapjúholmit és tegyük a mélyhűtőbe 24 órára.
Az eukaliptusz, levendula és borsmenta elriasztja a molyokat. Tegyünk a szekrénybe szárított levendulát, a szőrme mellé mosószappant. A molyok ki nem állhatják az illatát. Tegyünk egy maréknyi száraz növényt pamut zsebkendőbe, és szalaggal kössük át, majd rakjunk több helyre is, szekrénybe, fiókba. Minél erősebb az illat, annál inkább menekülnek a molyok és a szaga is kellemesebb a mérgező naftalinénál. Fiókjainkba pár csepp pacsuli illóolajjal átitatott vattapamacsokat is tehetünk. Cseréljük ki, ha az illat elillan. Továbbá a cédrus is kiváló molyriasztó. Állatkereskedésekben kapható a cédrusforgács, de vehetünk cédrustuskókat is, amelyek természetes molyriasztók. A cédrustuskókat néhány havonta dörzspapírral csiszoljuk át, hogy illata felfrissüljön, vagy cseppentsünk rá pár csepp cédrus illóolajat."

"Így szabaduljon meg a molytól egy életre

A molyirtásnak nincs különösebb szakértője, nekünk úgy tűnt, hogy rovarirtók se foglalkoznak vele, úgyhogy csak a házi praktikák segíthetnek ellenük, azokat gyűjtöttük össze. A molyokkal ugyanis időnként kénytelenek vagyunk foglalkozni, mert elég egyszer figyelmetlenül bevásárolnunk, és napok alatt megszállhatják a lakásunkat.
Ekkor pedig hosszú és elhúzódó háborúra kell készülnünk, ami akár hetekig is eltarthat. Ne kapjon idegösszeroppanást akkor se, ha éppen abban a szekrényben találkozik velük újra, amit korábban gondosan kitakarított, és megesküdött volna rá, hogy kipucolta a polcokat. Amit a csótányról mondanak, hogy mindent túlél, igaznak tűnik a molyra is.

A legfontosabb tudnivalók

Azzal rögtön az elején jó tisztába kerülni, hogy bár más moly ugrik az ételekre és más a ruhákra, a kiirtásuk módszere viszont nagyon hasonló. Mivel a kétfajta molylepke megjelenésére nézve nagyon hasonló, viszont egyaránt kellemetlenek és kártékonyak, ezért a részletekbe menő bemutatásuktól ezúttal eltekintenénk.
A lisztmoly kb 11-14 hét alatt fejlődik ki. A nőstény molyok csak néhány napig élnek, az alatt viszont folyamatosan rakják a petéiket - életük végig kb 200 darabot. A fehér petékből egy-két hét alatt lesznek a hernyók, amik újabb nyolc-tíz hétig fejlődnek. Gyakran találkoztunk hernyóval a plafonon, ők valami kedvezőbb helyet keresve vándorolnak, ahol egy-két hét alatt lepkévé változhatnak. Persze, ha hagyjuk – összeszedtünk pár tippet, hogyan ne hagyja.

Hideg-meleg

A lárvák nem bírják se a hideget, se a meleget, ezért ha lisztet, rizst, fűszereket vagy különböző reszelékeket vásárolt, érdemes ezeket 24 órára bevágni a mélyhűtőbe. Nem a leggusztusosabb megoldás, de a mélyhűtött molylárva még mindig jobb, mint a kikelt (és petéző) molylepke. Amit pedig lehet (például a rizst), azt használat előtt még mossa át és szűrje le, ezzel is minél kisebbre csökkentve a kockázatot.

A tisztítás

A szekrényeket ecetes vízzel érdemes átmosni, és ne legyen rest kipakolni mindent, mert a dögök átrágják az összes rohadt zacskót. Ha valamiben megtalálja a lárvájukat, annak már annyi, azt érdemes bezacskózva minél előbb levinni és kidobni. A lakáson belüli szemetesébe azért ne hajítsa őket, mert hajlamosak oda is beköltözni: a zacskót átrágják, aztán tábort vernek a kuka alján, falán. A cél legyen az, hogy minél előbb kívül tudja őket a lakáson.

A dobozolás

Miután megszabadult minden fertőzött terméktől, a megmaradt fűszert, müzliket műanyag dobozokban tegye el. A lisztet, rizst, stb. érdemes jól záródó üvegekbe átönteni (bár az, hogy a jól záródó tartó milyen anyagból van, természetesen már csak esztétika kérdés). A jövőben pedig a megelőzés reményében érdemes mindent így tartani.

Ne spájzoljon

Ha megteheti, minél kisebb mennyiségeket vásároljon a lisztből, a fűszerekből, a teából, mivel így nyilván gyorsabban elfogy és nincs ideje a molyoknak belepetézni, vagy ha ez mégis megtörténik, akkor legalább nem tudnak továbbfejlődni. Ráadásul ez még mindig takarékosabb megoldás, mint sorban kidobálni mindent, ami kicsit is gyanús.

A csodaszerek

Úgy tűnik, hogy lisztmoly ellen egyetlen fegyver van: a szekrények szellőztetése. A ruhamoly ellen viszont könnyebb védekezni: nem bírják a levendulát, amit kis gézes csomagban vegyíthet fahéjjal, fekete borssal, ürömlevéllel, szagos mügével. A leghatásosabb persze a naftalin, amivel a ritkábban hordott ruhákat szokás eltenni, de ennek a szaga nemcsak a molyokat képes elriasztani.

A bútorok

A kárpitos bútorokból kéngőzzel tudja kifüstölni a molyokat. A kénvirágot egy pléhtányéron tegye olyan távolságra a bútortól, hogy biztos ne pörkölődjön vagy gyulladjon meg, zárja be az ablakokat-ajtókat a helységben, aztán hajrá. Ha a szőnyegben talált petéket, akkor dobjon rá egy vizes ruhadarabot, amit gőzöljön át forró vasalóval, mert ugye, a peték/lárvák a meleget sem bírják.

Hasznos egyéb ötletek

A kényesebb kabátok ujjait érdemes terpentinnel meglocsolt selyempapírral kitömni. Sokat segíthet állítólag, ha csalánt ültet egy cserépbe, és a nyitott ablakban tartjuk - ezzel az elszaporodásukat állítólag megfékezhetjük, ha ki nem is zárjuk őket. Ezenkívül vannak különböző feromonos rovarcsapdák, amik a leírások alapján egészen hatékonyak a molyok ellen is, de sajna csak a hímek buknak rájuk.

+1: Tartsa meg a blokkot

Ha van hozzá energiája, legalább erre a rövid időszakra mindenképp tartsa meg a blokkokat a bevásárlás után, mert gyakran a boltból cipeljük haza a lárvákat. Ha így járt, és még időben észbekapott, akkor érdemes bezacskózni és visszavinni a boltba a molyszállítmányt, így legalább csak kisebb összeget bukik az egészen."

 
Design by Free WordPress Themes | Bloggerized by Lasantha - Premium Blogger Themes | Gold Price in India